GALÁN GÉZA – VASKAPU
Mohács, Magyarország
Géza életútja meglepő fordulatokon keresztül vezette el őt Mohácsig, melyben egyszerre volt jelen a véletlen, a jókor-jóhelyen és a hosszú évek óta nyitott szemmel járás a bor világában. Felvidéki származású, édesapjának Kürt mellett volt szőlője, s bár ott nem készült bor, de a családban megjelent a vágy a borospince iránt, melyet Géza is megörökölt.
Egy busójárásról készített riport alkalmával esett szerelembe ezzel a tájjal, melyet egy másik találkozás és szerelem követett, véletlen vagy sem, de egy helyi lánnyal. Amikor szembejött velük a mohácsiak által csak Vaskapu kastélynak nevezett birtok, tudták, hogy előbb-utóbb itt folytatják majd az életüket.
A mohácsi szőlőhegy, mely földrajzilag a Mecsek-aljához tartozik, már a 19. században ismert volt kadarka borairól. Ekkoriban nem, mint szőlőfajta, hanem egyfajta összefoglaló név volt ez a különféle vegyes kadarka-szerű vörösszőlő fajtákra.
Ez a terület Géza szerint klimatikusan talán jobb, is mint Szekszárd vagy Villány, amit annak tud be, hogy van egy állandó légmozgás, amit a Duna közelsége hoz. Talajszerkezetet tekintve egy magas mésztartalmú lösztalajról van szó, s mivel erdőségek voltak errefelé, így a felső 1-1,5 m barna erdőtalaj, ami gazdag és magas humusz tartalmú. Ezt kőbemosódások, mészfoltok teszik komplexebbé.
A szőlőben biodinamikus módszerek szerint dolgozik, a legkímélőbb növényvédelem mellett.
A borkészítés során törekszik a lehető legkevesebb beavatkozásra, a saját munkáját úgy látja, hogy feladata nem más, mint nem elrontani, megfelelő mederben tartani a természetes folyamatokat, hogy jó dolgok szülessenek belőle.
A nagyobb tételeket nagy présen, a kisebbeket egy kis kosaras présen préseli, a szőlőt bordó szüretelőkádakban áztatja, fajtától függően 2-14 napig.
Az érlelés során kísérletezik üvegballonnal, acéltartállyal, régi és új, francia és magyar hordókkal, a kész borok több esetben a különböző edényekbe elhelyezett frakciók házasításaként születnek meg.
Minimális kénhasználat, 2020-tól pedig a kén teljes elhagyása jellemzik a borokat.

A TERMELŐ BORAI
-
New
Ország: Magyarország
Régió: Mohács
Termelő: Galán Géza
Fajta: vörös
Alkoholtartalom: 12%Géza talán legkiemeltebben kezelt fajtája, a mohácsi ‘grand cru’-ről szüretelve. Többlépcsős kézi szüret, erjedés 8-10 napig acéltartályban 40% egészfürtösen, 30% bogyózva, 30% pedig présléként.Kosárba teszem
Csömöszölés nélkül, napi kétszer átlocsolva (remontage) erjedt, majd kíméletes préselés után üvegszálas edényben és többedszeri töltésű fahordóban került érlelésre. Az előző évjárathoz képest mélyebb szín, de elegáns, légies szerkezet, tökéletes ihatóság, érintésnyi tannin, ribizlis, erdei gyümölcsös hangulat.VASKAPU KADARKA 2021
6 800 FtSold
Ország: Magyarország
Régió: Mohács
Termelő: Galán Géza
Fajta: vörös
Alkoholtartalom: 12,5%Dél-francia hangulatú mohácsi újbor!
Tovább
’90-es telepítésű Kékfrankos, nagyobb részt egész fürtben, kisebb részt kézzel bogyózva, de együtt erjed mindössze 3 napig. Nagyon kíméletes préselés után többedik töltésű fahordóba került. Szűretlenül, derítetlenül és hozzáadott kén nélkül letöltve 2022. november 4-én. Friss, ropogós vin nouveau!VASKAPU NOVÉ VINO 2022
4 600 FtOrszág: Magyarország
Régió: Mohács
Termelő: Galán Géza
Fajta: vörös
Alkoholtartalom: 13%Egy hordónyi esszencia a Mohácsi Szőlőhegy Jenyei-dűlőjéből, a Kadarka ültetvény széléről.
Kosárba teszem
30 éves Cabernet Franc tőkék, alacsony hozam, szeptember közepi szüret.
Erjedés 10 napig nyílt kádban, egészfürt, kézzel bogyózott rész és préslé együtt, majd első töltésű burgundi hordóba került.
12 hónapot töltött finomseprőn, majd hordóból egyenesen palackozva, kén hozzáadása nélkül.
Pályája elején lévő nagy bor, melyben a Franc ereje mellett Géza szerette volna az eleganciát és a kerekséget megfogni. Már most izgalmas látni milyen szépen nyílik a pohárban ha egy kis időt adunk neki, szép jövőt jósolunk neki.VASKAPU CABERNET FRANC 2021
8 600 FtSold
Ország: Magyarország
Régió: Mohács
Termelő: Galán Géza
Fajta: fehér
Alkoholtartalom: 11,5%A vörös KERT sikerén felbuzdulva idéntől egy fehér KERT is bekerült a kínálatba.
Tovább
A Hárslevelű kivételével, a Birtok minden fehér fajtája (Királyleányka, Rajnai Rizling, Olaszrizling az új ültevényről, Lánycsókról, és egy kis Chardonnay a kastély elől) és kb. 40% vásárolt organikus Zöldveltelini is került a házasításba.
Nagyrészt inkább egészfürtös direkt-préseléssel, de egy kisebb rész egész bogyóban is erjed, fél-karbonikusan.
Szűrés és derítés nélkül, hozzáadott kén nélkül került palackba.
Kis tétel, mindössze két hordónyi készült belőle.VASKAPU KERT FEHÉR 2021
6 100 FtOrszág: Magyarország
Régió: Mohács
Termelő: Galán Géza
Fajta: vörös
Alkoholtartalom: 12,5%Géza népszerű birtokházasítása, ami minden évben más, de a cél ugyanaz: megmutatni a terroirt, és örömteli , élő borokat készíteni.
Kosárba teszem
2021-ben 60% Kékfrankos Bétaszékről, 10 nap egészfürtös szénsavmacerációs eljárásban, ami kiegészül 35% Cabernet Sauvignon & Merlot a kastély körüli területről, alacsony hozammal, kézzel bogyózva 12 napig kádban erjesztve, napi kétszer finoman csömöszölve.
A maradék 5 %-on Kadarka és Hárslevelű direkt préselt leve osztozik, egy kis játékosságot és plusz izgalmat adva a bornak.
A 21-es évjárat extrém aszállyal és meleggel, vastag héjjal, sűrű extrakcióval robbant be, így déliesebb, haraphatóbb bor született mint 2020-ban.
A szőlőmunkával próbáltuk a szőlő optimális érését elérni, illetve a feldolgozással erre rásegíteni, így egy harmonikus, lendületes, kellemes savakkal bíró bor született, melynek fő üzenete a gyümölcsösség és a napfény.
Házasítás után, szűretlenül, derítetlenül és hozzáadott kén nélkül került palackba.VASKAPU KERT VÖRÖS 2021
5 400 Ft