LA CHAUME DES LIES
Burgundia, Franciaország
Margaux és Lothar 2018-ban ismerkednek meg, amikor mindketten a Maison en Belles Lies-ben, Pierre Fenals-nál dolgoznak. Margaux 2016-ban szegődik Pierre mellé, akitől elsajátítja a biodinamikus mezőgazdaság és a beavatkozásmentes borkészítés alapjait. Lothar borászati tanulmányai után Elzászban Bruno Schuellernél és Languedoc-ban Didier Barralnál is gyakornokoskodik, illetve szülei bio gazdaságában zöldség- és növénytermesztést is tanul.
Amikor úgy döntenek, hogy saját útra lépnek, 2,5 hektárnyi területet bérelnek Saint-Aubinban, Auxey-Duresses-ben, Bouzeronban és Hautes-Côtes de Beaune-ban, valamint 2 hektárt Beaujolais-ban. Sokáig keresgélnek, mire saját pincét is találnak, végül Baubigny-ben, egy Saint-Romaintól délre található kis faluban horgonyoznak le. Az összes parcellát maguk művelik növényvédő szerek használata nélkül, a holdnaptár tiszteletben tartásával, s bár rengeteg tervük van a jövőre nézve, a kedves, mosolygós, fiatal pár már így sem unatkozik, hiszen a saját szőlő művelése mellett továbbra is segítik Pierre-t a Maison en Belles Lies-ben.
A pincében minden a legnagyobb precizitásról és a borok fejlődésének követéséről szól, hogy a beavatkozás minimalizálásval a terroir és az évjárat kifejeződésének utat biztosítsanak. Aligotéval, Chardonnay-vel és Pinot Noirral dolgoznak és első évjáratukat 2021-ben hozzák ki.

A TERMELŐ BORAI
-
Ország: Franciaország
Régió: Burgundia
Termelő: La Chaume des Lies
Fajta: vörös100% Gamay 450 m tengerszint feletti magasságból, kvarc alapú talajról. A szőlőt egész fürtben dolgozzák fel, és nagy méretű, többedik töltésű hordókban érlelik. Piros erdei gyümölcsök, hibiszkusz, ibolya és mediterrán fűszernövények találkoznak ebben a lédús vörösborban.
Kosárba teszemOrszág: Franciaország
Régió: Burgundia
Termelő: La Chaume des Lies
Fajta: vörös100% Pinot Noir egy 0,9 hektáros, déli fekvésű, 80 évesnél idősebb szőlőültetvényről. A parcella 275 méter tengerszint feletti magasságban található, a talaj agyagból és mészkőből, valamint kisebb-nagyobb kövekből állnak. 15 napos egész fürtös áztatás után 14 hónapig használt hordóban érlelik. Szűrés és derítés nélkül palackozva.
Kosárba teszemOrszág: Franciaország
Régió: Burgundia
Termelő: La Chaume des Lies
Fajta: fehér100% Aligoté, egy nyugati fekvésű parcelláról, 360 m tengerszint feletti magasságból. Az erdővel körülvett talaj itt túlnyomórészt agyagos. 10 hónapig többedik töltésű hordóban érlelik és szűretlenül, derítés nélkül palackozzák mindössze 10 mg/l kén hozzáadásával. Zöldalma, birs és lime, illetve egy gyógynövényes kiskert és a virágos rét találkozása egy palackban melyet az Aligoté feszes savai kísérnek.
Kosárba teszemLa Chaume des Lies Bouzeron Aligoté 2022
14 700 Ft