Bencze István
  • Magyarország
  • Szent György-hegy

Termelő: Bencze István

István 2011-ben alapítja birtokát a Szent György-hegyen, mely 2011-2024 között éri el a végleges közel 30 hektáros méretet. A kezdetektől fogva organikusan, majd ‘15-től kezdve a teljes területen biodinamikusan dolgozik (Demeter certifikált), a régi magyar szőlőfajták és a termőhelyben rejlő potenciál feltárását tűzi ki célul.

Területei három fő egységbe tömörülnek, melyek mindegyike különböző magasságokban a Szent György-hegy déli oldalán fekszik. Kiemelt területe a 220-280 méter tengerszint feletti magasságban fekvő, sűrűn bazaltköves Templomdombi-dűlő. A talajra mindenhol jellemző a bazalt, némi tufa, pannon homokkő és barna erdei talaj keveredése, mely mélyebb rétegeiben mész- és vízereket rejt. Legfontosabb fajtái a rajnai rizling, pinot noir, kék bakator, furmint és a kéknyelű.

A borkészítés folyamata a kezdetekhez képest erőteljesen minimalizálódik, a hangsúly ma már szinte pusztán a tökéletes alapanyag megtermelésére helyeződik. A szőlőben a félvad egyensúlyi állapot megteremtését keresi, melyben a növények magasabb rendű, természetesebb kapcsolatot tudnak a környezetükkel kialakítani.

A pincében a présen kívül más elektromos eszközt már nem használ, gravitációs technikákkal, többféle típusú szabadon álló amfórával, kis- és nagyméretű hordókkal dolgozik. A tételeket nem deríti, nem szűri és 2018-as évjárattól kezdve teljesen elhagyja a kén használatát is

24 / 24 termék megjelenítése

Rendezés:
Szűrők
Elérhetőség Visszaállítás
Ft
Ft
Szűrés és rendezés

Szűrés és rendezés

24 termék

Elérhetőség
Ár

29.000 Ft-ig

Ország
Régió
Típus
Termelő
24 termék
  • Bencze Pinot Noir "Atlas" 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    12.100 Ft
    Akciós ár
    12.100 Ft
    Normál ár
    A Rókaluki dűlőben 1999-ben telepített Pinot Noir ültetvény legjobb kitettségű részéről válogatott szőlő az alapanyag...
  • Bencze Gemini II 2015 Brut Nature
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.000 Ft
    Akciós ár
    8.000 Ft
    Normál ár
    Igen, jó látjátok az évjáratot, ez valóban egy tíz éves érleléssel rendelkező nyerspezsgő! Még a klasszikus érából sz...
  • Bencze Riesling 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.800 Ft
    Akciós ár
    8.800 Ft
    Normál ár
    A ‘Riesling’ sorozatban minden évben a több szüreti időpontban szüretelt tisztán Rajnai rizling tételeket házasítják,...
  • Bencze Pétillant Blanc 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.600 Ft
    Akciós ár
    8.600 Ft
    Normál ár
    Szent György-hegyi Pétillant, mely Chenin Blanc, Pinot Blanc és Pinot Noir házasítása. Egészfürtös préselés, 1500 lit...
  • Bencze Kékfrankos 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.800 Ft
    Akciós ár
    8.800 Ft
    Normál ár
    Három Kékfrankos klónt telepített István 2017-ben a Rókaluki-dűlő agyagosabb részére: osztrák A4-es, ruszti Triebaume...
  • Bencze Pétillant Rosé 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.600 Ft
    Akciós ár
    8.600 Ft
    Normál ár
    Pétillant Naturel a Szent György-hegyről! Cabernet Sauvignon, Blauburger, Zervin, Kék Bakator, Kéknyelű találkozása.K...
  • Bencze Olaszrizling 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    9.600 Ft
    Akciós ár
    9.600 Ft
    Normál ár
    Fiatal ültetvényről szüretelve . SK54-es Olaszrizling szerémségi klón, melyet István 2018-ban telepített a Rókaluki-d...
  • Bencze DUO: Kadarka - KÉK II. 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    29.000 Ft
    Akciós ár
    29.000 Ft
    Normál ár
    SECRET DROPBencze DUO - limitált mennyiségben A 2023-as év két bomba tétele, melyből csak egy-egy edény készült, így ...
  • Bencze Várvölgy Pinot Gris "Impromptu" 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.600 Ft
    Akciós ár
    8.600 Ft
    Normál ár
    István 2022-ben néhány véletlen folytán talált rá a Szent György-hegytől kb. 20 perc autóútra nyugatra két 2003-ban t...
  • Bencze Kéknyelű 2021
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    12.100 Ft
    Akciós ár
    12.100 Ft
    Normál ár
    A Kéknyelű egy nagyon ritka, őshonos badacsonyi szőlőfajta, mely kései érésű, a szárazságra roppant érzékeny és csak ...
  • Bencze Virgo 2017
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    7.500 Ft
    Akciós ár
    7.500 Ft
    Normál ár
    100% Pinot Noir direkt préselve, szintén a klasszikus időszakból.Mivel nem volt héjkontakt, így egy izgalmas fehérbor...
  • Bencze Autochthon 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.300 Ft
    Akciós ár
    8.300 Ft
    Normál ár
    A név jelentése latinul: őslakos, bennszülött. Ennek megfelelően a házasításban kizárólag őshonos, kárpát-medencei fa...
  • Bencze Chenin Blanc 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    12.100 Ft
    Akciós ár
    12.100 Ft
    Normál ár
    2014-ben telepített Chenin Blanc a Vinotéka körüli területről, melyet szeptember 5, 8 és 12-én szüreteltek Istvánék.A...
  • Bencze Pinot Noir 2022
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    8.300 Ft
    Akciós ár
    8.300 Ft
    Normál ár
    A birtok belépő kategóriába eső gyümölcsös, jóivású Pinot Noir-ja, mely nagyrészt az ültetvény alsó, agyagos-homokos-...
  • Bencze Aries 2020
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    14.400 Ft
    Akciós ár
    14.400 Ft
    Normál ár
    Az Aries egy rajnai rizling a birtok legidősebb ültetvényéről, a Templomdombi dűlőből, amelyet 1976-ban telepítettek....
  • Bencze Várvölgy Pinot Gris 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    10.500 Ft
    Akciós ár
    10.500 Ft
    Normál ár
    István 2022-ben néhány véletlen folytán talált rá a Szent György-hegytől kb. 20 perc autóútra nyugatra két 2003-ban t...
  • Bencze Várvölgy Olaszrizling 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    7.800 Ft
    Akciós ár
    7.800 Ft
    Normál ár
    A várvölgyi Olaszrizling dűlő első bemutatkozása, 25 éves ültetvényről. A must egyötöd részben héjon erjedt, majd tar...
  • Bencze Autochthon Rouge 2024
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    9.600 Ft
    Akciós ár
    9.600 Ft
    Normál ár
    A név jelentése latinul: őslakos, bennszülött. Ennek megfelelően a házasításban kizárólag őshonos, kárpát-medencei fa...
  • Bencze Aries "Dancing on the flor" 2021
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    17.000 Ft
    Akciós ár
    17.000 Ft
    Normál ár
    Az Aries egy Rajnai Riesling a birtok legidősebb ültetvényéről, a Templomdombi dűlőből, amelyet 1976-ban telepítettek...
  • Bencze Furmint 2023
    Gyártó:
    Bencze
    Normál ár
    12.100 Ft
    Akciós ár
    12.100 Ft
    Normál ár
    A Furmint legújabb évjárata, a pincészet egyik legkiemelkedőbb, sűrűn bazaltköves területről, a Templomdombi dűlőből....