Charles és Guillaume Soulier, akik Franciaország déli részén, valahol a Gard és Rhône között élnek és dolgoznak, mára nem csak szülőhazájukban, hanem világszerte kreatív, egyedi, radikális szőlészeti és borkészítési megoldásaikról váltak híressé.
2023 februárjában látogattuk meg őket és töltöttünk egy felejthetetlen napot Charles társaságában.
Sokat kóstolunk, járjuk a borvidékeket, de itt olyat láttunk és tapasztaltunk, amivel azelőtt még nem találkoztunk. Charles teljesen új megvilágításba helyezte számunkra a gazdálkodást és a vinifikációt, óriási inspirációt adva arra, hogy ne féljünk out of the box gondolkodni.
Amikor ezeket a borokat kóstoljuk, megpróbálunk félretenni minden prekoncepciót, minden korábban rögzült elméletet arról, hogy milyen a natúr bor, és teret - időt engedni a Soulier testvérek zsenijének.
Tegyetek ti is így, ha nyittok egy palackot, merüljetek el benne és bízunk abban, hogy titeket is megszólít majd.
A Soulier fivérek dédszülei is borkészítéssel foglalkoztak, nagyapjuk is borász volt, de végül abbahagyták a vállalkozást, és inkább a gyümölcstermesztésre (cseresznye) koncentráltak. Édesapjuk ezután ismét kezébe vette a borászat gyeplőjét, a 80-as évek szellemében: 30 hektáros vegyszeres gazdálkodással és a technológiai borkészítéssel indította újra a családi borászatot.
Egy olyan piacon azonban, ahol folyamatosan lenyomták a mezőgazdasági termékek árát, ez sajnos fenntarthatatlanná vált, és 2014-ben csődöt kellett jelentenie.
Az akkor húszas éveik elején járó testvérek úgy döntöttek, hogy átveszik a vállalkozást és az akkor egyre növekvő biomozgalom szellőjét megérezve, a természetközeli gazdálkodás és borkészítés útjára léptek.
2012-2013-ban Charles szőlés-borász gyakorlatot végzett az ikonikus Mas de Daumas Gassacnál Languedocban és Thibault-Liger Belairnél a burgundi Côte de Nuits-ben.
2014-ben a testvérek apjuk szőlőjéből négy hektárt leválasztottak, és elkezdték biogazdálkodásra átállítani.
Az első pár évben biodinamikusan dolgoztak, de hamarosan világossá vált számukra, hogy a biodinamika nem minden elemét tartják döntő fontosságúnak. Charles számára nem annyira fontos az, ami gyakran a legnagyobb reflektorfény kapja (a teák, a tehénszarv, a preparátumok) ellenben az állatok jelenléte a gazdaságban megkérdőjelezhetetlen.
Így a kezdetektől fogva elhatározták, hogy állatokkal is foglalkoznak majd, mára van tíz kecskéjük és tíz birkájuk, akik egész télen kint legelnek a szőlőben, egykori szántó lovukkal együtt.
Korábban a talajművelést ezzel a lovukkal végezték, de aztán egy nap Charles belebotlott a japán Fukuoka One Straw Revolution könyvébe. Ez vezette őt a permakultúra útjára, és idővel teljesen megváltoztatta a gazdálkodásról alkotott nézeteiket.
A könyv hatására úgy döntöttek, hogy abbahagyják a talajművelést, maguk mögött hagyják a korábban tanultakat és mások elvárásait.
2019-ben a hozamok összeomlottak a váltás hatására, s bár a tőketerhelés még mindig alacsony, (15-30 HL/ha között van) de 2020 igazolta őket és végre bőségesebb és az előzőeknél messze egészségesebb volt a termés.
Korábban vetett sorközökkel dolgoztak, de azt vallják, hogy a természet idővel úgyis felülkerekedik, elnyomja a takarónövények, és ezzel egy sokkal változatosabb flóra alakul ki.
A talajmozgatás helyett komposztot, trágyát és faaprítékot helyeznek ki a szőlőbe, hogy növeljék a szervesanyag-tartalmat, illetve a famulcs valamelyest elnyomja a fiatal szőlők gyökereinek versenytársat jelentő gyomnövényeket.
A fákkal gazdagon körülvett ültetvényeken sosen gyűjtik össze a lehulló ágakat és leveleket, ezzel segítik a természetes avarréteg kialakulását.
A szőlő feldolgozása során a préselés egy régi, kézi, kosaras préssel történik, a préspogácsa gyakori feltöréséve, lazításával. A pincében nem használnak szivattyút, gravitációval dolgoznak.
A Soulier testvéreket sokan inspirálták míg megtalálták saját hangjukat. Korai évjárataikban inkább klasszikus, nagy extrakciójú vörösborokat készítettek, melyeket a szomszédos Valentin Vallès és Eric Pfifferling (L’Anglore) hatására elhagyva könnyed, direkt préslével meglocsolt, szénsavas macerációk követtek. Az utóbbi néhány évjáratban azonban, Hans-Peter Schmidt (Mytophia / Valais, Svájc) stílusában, szívesen fordulnak az oxidatív (non-ouillé), gyakran blanc de noirs stílusú, hosszabb érlelésű borok felé.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy abbahagyták a hordók feltöltését az érlelés során, így a fában érlelt boraik természetes élesztőhártya alatt fejlődnek.
Arra is reflektáltak, hogy több fajtájuk - szerkezetét tekintve - finomabb, mint rhône-i fajták, ezért borkészítésüknek ezt kell tükröznie. A l'Anglore inspirációját követően egy igazi Tavel stílusú rosé-t szerettek volna készíteni, ezért egy rövid macerációt végeztek a Grenache-on. Ez annyira megtetszett nekik, hogy jelentősen csökkentették az áztatási idejüket, olyannyira, hogy 2020-ra a boraik egyharmadánál a direkt préselés módszerét alkalmazták. Így születtek meg a blanc de noir boraik.
Azok a borok, melyek nem a fenti stílusban készülnek, hosszú (akár hat hónapos) áztatást kapnak. A maceráció ekkor rozsdamentes acél tartályban történik és egész fürtben ázik a szőlő, beavatkozás nélkül, a szénsavas erjedést hozzáadott CO2 zárja le.
A kén alkalmazását teljesen elhagyták, mivel úgy találták, annak használata ellentétes azzal a törekvésükkel, hogy a lehető legélőbb és legszabadabb bor szülessen.
Milyenek a borok?
Kizökkentenek a komfortzónánkból, tele vannak élettel és energiával és a természetben uralkodó folyamatok teljességét próbálják bemutatni.
PUR JUS.
