Szóló
  • Magyarország
  • Tokaj

Termelő: Szóló

Tímea szőlővel való kapcsolata egészen gyermekkorára datálódik vissza, már kislányként nagyszüleivel járja a szőlőt Tokaj-Hegyalján, besegít, amiben tud.
A család két hektárt művel Tállyán, mellette nagypapája a helyi kőbányában dolgozik, a nagymamája pedig szőlőoltványokat készít. Tanulni a nagyvárosba megy, de hamar ráébred, hogy a nyüzsgő, rohanó életvitellel nem tud azonosulni, így amikor a nagyszülők már az utolsó kis birtokrészt is eladni készülnek, 2009-ben hazatér, s átveszi a családi örökséget.

Az első években nagymamájával együtt művelik a szőlőt és a borkészítésben is számíthat nagyszülei segítségére. Ekkor hozza őt össze a sors Tamással, akinek inspiráló jelenléte azóta is rendkívül fontos a borászat életében. Támogatásával és biztatásával sikerül újra hozzájutni olyan területekhez, melyek régebben még a családhoz tartoztak. Megszállottsága és szüntelen kompromisszummentességre törekvése szilárd alapokat biztosít Timi finom energiáinak zavartalan kibontakozásához.

A természetesség magától értetődő, soha nem használtak gyomirtót, felszívódó szereket, illetve a pincében is elhagyták a nélkülözhető technikákat. Rájöttek, hogy a kisüzemi módszerekkel készített boraikban sokkal több a lélek, így 2019-től további technológiai lépést elhagyva, kizárólag szűretlenül, adalékanyagok használata nélkül készítik boraikat.

Timi hisz abban, hogy a szőlőművelésben a biodinamikus művelésmód mindennek az alapja, melyben az ember és a természet teljes összhangban tud együttműködni. A 10 hektáros birtok területének 70%-án Furmintot, 20%-án Hárslevelűt szüretelnek, a többi Sárga Muskotály, mely fiatalabb telepítés.  Olyan dűlőkben vannak ültetvényeik, mint a Dukát, Tökösmály, Bártfai, Hetény, Palota, Ötvenhold, Sípos, de Mád északkeleti részén, a Vilmány-dűlőben is rendelkeznek 0,8 hektárral.
Használnak helyi tölgyfa hordókat – a Kalina Kádárüzem hordóit választották – és kerámia tojásokat is, melyek finom oxidációt biztosító porózussága tökéletesen passzol a borvidék ásványos és hangsúlyos savú boraihoz.

13 / 13 termék megjelenítése

Rendezés:
Szűrők
Elérhetőség Visszaállítás
Ft
Ft
Szűrés és rendezés

Szűrés és rendezés

13 termék

Elérhetőség
Ár

24.400 Ft-ig

Ország
Régió
Típus
Termelő
13 termék
  • Szóló Víz 2023
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    8.900 Ft
    Akciós ár
    8.900 Ft
    Normál ár
    100% Furmint a Dukát dűlőből, ahol a tőkék átlag életkora 40 év körül mozog. A vulkanikus riolit tufás talajról kézze...
  • Szóló Puro I. 2019
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    8.900 Ft
    Akciós ár
    8.900 Ft
    Normál ár
    95% Furmint és 5% Hárslevelű, fele-fele arányban a Sípos dűlő idős, 60 éves tőkéiről és a Hetény dűlő fiatal, 4 éves ...
  • Szóló Tűz 2022
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    9.200 Ft
    Akciós ár
    9.200 Ft
    Normál ár
    100% Hárslevelű a Bártfai dűlőből, kb 40 éves idős tőkékről szüretelve. A szőlőt lebogyózták és egy hétig ázott héjon...
  • Szóló Dolce 2021
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    6.700 Ft
    Akciós ár
    6.700 Ft
    Normál ár
    Átlagosan 60 év körüli tőkékről származó Furmint és Hárslevelű, vörös agyagos, riolittufás talajról. A kései szüretet...
  • Szóló Dolce Musa 2022
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    8.400 Ft
    Akciós ár
    8.400 Ft
    Normál ár
    100% Sárgamuskotály. Saját, bio és biodinamikus minősítésű (Demeter) termésből származó alapanyag. 70%-ban aszúsodott...
  • Szóló Aszú 2017
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    24.400 Ft
    Akciós ár
    24.400 Ft
    Normál ár
    100% Furmint, mely a Birtok több területéről válogatott alapanyagából készül, riolittufás, andezites és egyéb vulkani...
  • Szóló Jani 2020
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    15.900 Ft
    Akciós ár
    15.900 Ft
    Normál ár
    Gyönyörű oxidatxív bor, melyet Timi nagypapája ihletett, a nevét is róla kapta.100% Furmint, mely 5 évet töltött hasz...
  • Szóló Ötödik 2021
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    11.300 Ft
    Akciós ár
    11.300 Ft
    Normál ár
    60% Furmint és 40% Hárslevelű, a Bártfai dűlő 40 éves tőkéiről. A vulkanikus-riolitos talajról kézzel szüretelik a sz...
  • Szóló Boogie 2024
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    8.900 Ft
    Akciós ár
    8.900 Ft
    Normál ár
    A Dukát-dűlő 40 éves tőkéről, erősen riolitos talajról szüretelt Furmint az alapanyaga ennek a tradícionális eljáráss...
  • Szóló Fordítás 2018
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    13.600 Ft
    Akciós ár
    13.600 Ft
    Normál ár
    100% Furmint, mely a Birtok több területéről válogatott alapanyagából készül, riolittufás, andezites és egyéb vulkani...
  • Szóló Aszú 2018
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    24.400 Ft
    Akciós ár
    24.400 Ft
    Normál ár
    100% Furmint, mely a Birtok több területéről válogatott alapanyagából készül, riolittufás, andezites és egyéb vulkani...
  • Szóló Föld 2022
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    10.400 Ft
    Akciós ár
    10.400 Ft
    Normál ár
    80% Furmint és 20% Hárslevelű, a Sipos dűlő 60 éves tőkéiről. A vulkanikus-riolitos talajról kézzel szüretelik a szől...
  • Szóló Levegő 2021
    Gyártó:
    Szóló
    Normál ár
    9.500 Ft
    Akciós ár
    9.500 Ft
    Normál ár
    100% Furmint a Hetény dűlőből, fiatal tőkékről, mindössze hat éves tőkék gyümölcsei kerültek a borba. A vulkanikus-lö...